Vízszigetelés


Az épületek tetőszerkezetének szigetelése kiemelten fontos feladat teljesen új építésű, vagy felújításon áteső lakóházak, épületek esetében egyaránt. Hiszen itt igen hangsúlyos szerepet kap nem csupán a hőszigetelés, de a vízszigetelés is. A tetőnek évtizedeken keresztül állnia kell a sarat az időjárás viszontagságaival szemben, azaz csak is minőségi alapanyagokkal érdemes dolgozni. Természetesen a megfelelő hőszigetelés épp oly fontos, mint a vízszigetelés, az alábbiakban azonban utóbbira helyezzük a hangsúlyt. 

az utólagos vízszigetelés is egy lehetőség

Tető vízszigetelés, avagy mit kell szem előtt tartani, mivel célszerű dolgozni?


A tető vízszigetelésére számos megoldás létezik, hiszen alapvetően a gazdasági épületek, üzemek, lakóházak tetőszerkezetében is jelentős különbségek vannak, melyek más-más eljárásokat, vagy alapanyagokat igényelnek. Koránt sem mindegy például, hogy milyen vízszigetelést kap egy több ezer négyzetméteres, lapostetős gyár, vagy egy néhány négyzetméteres klasszikus tetőszerkezetű lakóház. Persze ami minden esetben közös és kivétel nélkül szem előtt kell tartani, az a minőség. Ez legfőképp két dologban mutatkozik meg, egyrészt a munkavégzés minőségében, azaz a precizitásban és a gondosságban.

A hatalmas épületek szigetelésekor persze elkerülhetetlen a professzionális vállalkozások megbízása a megfelelő szigetelés elvégzéséhez. Azonban magánszemélyek, egy-egy lakásfelújítás alkalmával spórolás céljából sokszor inkább a saját kezű munka mellett teszik le a voksukat, ami nem probléma, ha megvan a kellő tapasztalat, vagy szakértelem, de laikusként belevágni súlyos hiba lehet. A nem megfelelően kiépített új-, vagy utólagos vízszigetelés hamar óriási károkat, és nagy ráfizetést eredményezhet, így nem érdemes a szakemberek megfizetésén spórolni. Ahogy nem célszerű ezt megtenni a minőségi alapanyagokkal sem, ami a második fontos szempont, amihez kivétel nélkül ragaszkodni kell. A prémium alapanyagokkal és szakszerű munkavégzéssel garantált, hogy évtizedekig nem lesz szükség a tetőszerkezet vízszigetelésének felújítására, vagy a vízszigetelés utólag való kiegészítésére. Ellenben a silány alapanyagok és a kontármunka eredményeként pár éven belül elkerülhetetlenné válik egy újabb utólagos vízszigetelés.

lapostető vízszigetelés akár hatalmas épületek esetén is

Ha Ön is szívesebben bízná otthona, üzlethelyisége, irodája, üzeme vízszigetelését profi szakemberekre, akkor az SPC-ISOLATE Hungary Kft. a tökéletes választás. Országszerte vállaljuk járható és nem járható lapostetők, terasztetők hő- és csapadékvíz elleni szigetelését, utólagos vízszigetelés kiépítését!

VEGYE FEL FELÜNK A KAPCSOLATOT!

PVC vízszigetelés

A műanyag szigetelőlemezek az épületszerkezetek talajpára, talajnedvesség, talajvíz, szivárgó víz és a kapillárisan felszívódó nedvesség elleni védelmét látják el, valamint pincék, teraszok szigeteléseként, tetőknél a csapadékvíz ellen használt szigetelőanyagként alkalmazzák. 

A műanyag szigetelőlemezek alapanyaga legtöbbször PVC.
A PVC vízszigetelés az egyik legmodernebb szigetelési módszer lapostető vízszigetelés kialakítására, vízszigetelés utólag való kiépítésére. Alapvetően az új, könnyűszerkezetes lapostetők esetében elterjedt, de a ferde tetők terén is közkedvelt technológia. A PVC vízszigetelés rugalmas, zsugorodásmentes és alaktartó anyag. A műanyag szigetelőlemezek a piac mintegy 40%-át fedik le Európában. A PVC vízszigetelés népszerűsége nemcsak a hatékonyságban rejlik, hanem pénztárca-, és környezetkímélő voltában is, hiszen más szigetelési módszerekhez képest jelentős energiamegtakarítást jelenthet. Emellett számos további előnnyel rendelkezik más szigetelőanyagokkal szemben:

  • A PVC szigetelőlemez időtálló, akár felületvédelem nélkül is hosszan helytáll, rendkívül sokoldalúan alkalmazható, ráadásul kifejezetten költséghatékony.
  • Karbantartást nem igényel, hiszen könnyedén ellenáll az időjárásnak. 
  • Egyszerű vele dolgozni, könnyen és gyorsan beépíthető, egy rétegben is tökéletes vízzárást biztosít.
  • A környezetvédelem terén is remekel, hiszen újrahasznosítható termékről beszélünk. 

Kiválóan alkalmazható: 

  • új lapostetők csapadékvíz elleni szigetelésére; 
  • elavult lapostetők szigetelésének felújítására; 
  • zöldtető szigetelésére, 
  • ipari létesítmények szigeteléséhez is, 
  • akár kerti tó, víztározó, halastó, medence szigeteléséhez. 

A szigetelőlemezek rögzítése történhet mechanikai módon rögzítőelemekkel, terheléssel vagy ragasztással. A könnyű szerelhetőség révén a vízszigetelés utólag történő elvégzése sem okoz különösebb nehézséget. 

pvc vízszigetelés a tetők védelmére
A tetők vízszigetelésére sokféle módszer létezik, a PVC alapú szigetelőrendszer csak egy a sok közül

A vízszigetelés kritériumai


A lapostető szigetelésének megtervezése során néhány alapvető dolgot figyelembe kell venni, ilyen például a tető lejtése, ugyanis vízelvezetés szempontjából egy minimális dőlésszöggel kell rendelkeznie. Akkor sincs probléma, ha teljesen vízszintes a tető, hiszen utólagos vízszigetelés előtt lehetőség van hőszigetelő anyagból lejtéskorrekciót képezni. Ez azért is szükséges, mert az átlapolások méretének megnövelése nélkül nem jönne létre a megfelelő dőlésszög, így fokozott igénybevételnek lenne kitéve a fólia. A csapadék elleni védelem során alkalmazott szigetelőanyagok nem érintkezhetnek a bitumennel és a kátránnyal PVC vízszigetelés során.

A PVC vízszigetelés további nagy előnye, hogy könnyűszerkezetes, lapostetős vagy alacsony dőlésszögű épületek esetén hatékonyan veszik fel a környezetből érkező rezgéseket. A tökéletes vízzárást hosszú éveken keresztül tudja biztosítani kivételes műszaki adottságainak köszönhetően, ugyanis a viszontagságos környezeti hatások ellenére sem reped szét vagy töredezik be. Ebből kifolyólag a PVC-vel történő utólagos vízszigetelés népszerű kivitelezési módja a melegtetőknek, amelyet egyenes szigetelési rétegben haladva, leplesített tetőszigeteléssel hoznak létre.
Hő- és páratechnikai szempontból is a PVC szigetelés az egyik legmegfelelőbb választás, hiszen többféle rögzítési módot kínál, így mindenféle födémtípuson gond nélkül rögzíthető. A kivitelezési idő redukálható általa, ugyanis amellett, hogy a legváltozatosabb helyeken kialakítható, ragasztással, leterheléssel vagy mechanikus rögzítéssel fixálható, ezáltal hamar beázásmentessé tehető az épület. A munkavégzés hatékonyságának növelése érdekében javasolt önjáró hegesztő alkalmazása, illetve nagyobb szigetelőtekercsek használata.

Egyéb népszerű megoldások


A PVC vízszigetelés, mint azt tehát láthattuk, nagyon népszerű, és rendkívül sokoldalú, de akadnak egyéb, szintén közkedvelt eljárások, akár új, akár utólagos vízszigetelés kivitelezéséhez. Ilyen például a PIB lemez, mely egy gumiszerű anyag, vastagabb a PVC-nél, és egészen jól ellenáll az UV sugárzásnak is. Elsősorban tetők szigetelésére és talajvíznyomás elleni szigeteléskor szokták használni. Az ECB műanyag lemezek szintén UV állóak, és a műanyag rugalmassága a bitumen szilárdságával társul. 
A gumiszerű műanyag lemezek noha rugalmasak, nehezen alakíthatóak, így ebből a szempontból a PVC szigetelés hatékonyabb. Összetételüknél fogva azonban jól ellenállnak a hő-, és vegyi hatásoknak, sőt, a már említett UV sugárzásnak is. 

Különbségek a bitumenes rendszerekkel 

A bitumenes lemezek szintén jó alapot nyújtanak tető szigetelése során. A műanyag és bitumenes rendszereknek is megvannak a maguk előnyei, vagy hátrányai. Képességek terén kisebb, nagyobb eltéréseket tapasztalhatunk, mely különbségek nagyban függnek a gyártótól is. A műanyag és bitumenes lemezek leginkább vastagságukban különböznek, mivel előbbiek jóval vékonyabbak a bitumenes lemezeknél. A gyengébb minőségű termékeknek a napsugárzás árthat, védeni kell ettől a lemezeket, de a kifejezetten UV álló termékekkel ezt a problémát is ki lehet küszöbölni. A bitumenes lemezekhez képest a rögzítés is egyszerűbb.

Kérje részletes árajánlatunkat!


Ha Ön is szeretné teljesen új, vagy utólagos vízszigetelés kialakítását kérni, nincs más dolga, mint felvenni velünk a kapcsolatot. Ezt megteheti telefonon, e-mailben, vagy weboldalunkon keresztül is üzenhet közvetlenül! Válassza az SPC-ISOLATE Hungary Kft.-t ha gyors, precíz és megbízható szakemberek munkájára vágyik. Szolgáltatásaink között szerepel többek között a lapostetők, terasztetők hő- és csapadékvíz elleni szigetelése, régi elavult tetőszigetelések felújítása, hő-, és vízszigetelés utólag. 

Vállalkozásunk tagjai, munkatársaink kiemelkedő szakmai tapasztalattal, szaktudással rendelkeznek, illetve bőséges referencialistát tudunk felmutatni eddigi munkáinkról. Tetőszigetelés szolgáltatásunk országosan elérhető, így nyugodtan kereshet minket, bármely településről.

VEGYE FEL FELÜNK A KAPCSOLATOT!

Hogyan tegyük ellenállóvá a tetőt?  


utólagos vízszigetelés hatékonyan

Előbb vagy utóbb elérkezik az az időszak, amikor már nem felel meg valamilyen szempontból a régi tető, legyen az szerkezeti hiba vagy egyszerűen csak nem kielégítő a szigetelés. Az apró hibákat is érdemes mielőbb kijavítani, mielőtt azok jelentős károsodásokká növik ki magukat.

Szigetelés, javítás és modernizáció egy fedél alatt

Lehet, hogy a tetőfelújítás célszerű okokat szolgál vagy már éppen szükségessé válik, azonban érdemes úgy megtervezni az új szerkezet kialakítását, hogy a lehető legtöbb előnyt nyújtsa és hosszú ideig ne kelljen majd hozzányúlni. A felújítás mellett való döntésnek számos oka lehet, ezek közül szeretnénk néhányat felsorolni a minőségjavítás és a modernizáció jegyében.

  • Régi felépítésű, idejétmúlt alapanyagú tetőszerkezetek esetében csak évek kérdése, mikor szorulnak felújításra, viszont nem érdemes halogatni ezt a döntést. Korosodó épületek tetőzeténél gyakoriak a repedéseken keresztül való szivárgások, amely orvosolható utólagos vízszigetelés segítségével.
  • Lapostetőknél kifejezetten fontos a megfelelő szigetelés, hiszen nagy esőzések, viharok, havazás során megállhat a csapadék a felületén, ami nagy hónyomással és beázással fenyegethet, ha nincs optimális elvezetés.
  • Szakszerűtlen előzetes kivitelezés okozta károk csak később mutatkoznak meg, akárcsak a páralecsapódás a szerkezeten, amely időnként felérhet egy beázással. Ezeket a hibákat is minél előbb szükséges helyrehozni, mielőtt felszaporítaná a helyreállítási munkálatokat.
  • Energiafogyasztás csökkentés következtében is rengetegen választják a tetőfelújítást megfelelő hőszigeteléssel. Ennek oka, hogy télen a befűtött és megfelelően szigetelt épület sokkal kevésbé veszít a melegből, ebből adódóan kevesebb ideig is kell fűteni. Ellenkező esetben pedig nyáron a jól klimatizált szobák kevésbé lesznek melegek, így kellemesebb hőérzetet biztosítanak majd.
  • Modernizációs szempontból opció lehet még a napkollektorok felszerelése, amelyeknek egyes fajtáit közvetlenül a tetőzetbe építik, míg mások tetőn kívüli berendezések maradnak.

Ellenálló védelem minden évszakra

A lapostető felújítása és szigetelése során alapvetően is számolni kell néhány környezeti tényezővel, amelyekkel szemben ellenállóvá kell tenni a tetőt, ilyen a csapadék, a változó hőmérsékleti viszonyok, a napsugárzás és a mechanikai sérülések. Az utólagos vízszigetelés kétféle módszere ismert és alkalmazott, ez pedig az egyenes és a fordított rétegrend.

Egyenes rétegrendű kivitelezés esetén felülre kerül a csapadéktól védő szigetelés, amely védelmet nyújt a víztől az alatta elhelyezkedő hőszigetelés számára. Fordított rétegrendnél a hőszigetelés található felül, ami nedvességálló réteggel van ellátva a beázás megelőzése érdekében, a csapadékszigetelés ez alatt helyezkedik el. Ez utóbbi több szempontból is népszerűbb választásnak bizonyul, ugyanis a PVC védőréteg hatékonyan véd a környezeti viszontagságoktól és mechanikai sérülésektől. Emellett pedig a vastag hőszigetelés alatt lévő vízszigetelő réteg kevésbé melegszik fel, mint fordított esetben, így hőingadozása is kisebb lesz, ez mindazonáltal a lassabb elöregedéshez és hosszabb élettartamhoz vezet.

utólagos vízszigetelés modern megoldásokkal
A nagyobb havazások jelentős súlyt helyezhetnek a tetőszerkezetre, ezért ellenálló alapokra kell, hogy épüljön

Családiházak és társasházak lapostetőjének kialakítása vagy felújítása során szintén a fordított rétegrendet alkalmazzák, amely betonfödémre kerül annak érdekében, hogy az további funkciókat is elláthasson. A nagy teherbírásnak köszönhetően hangulatos terasz vagy zöldtető hozható létre rajta, ami visszacsempészhet egy kis természetközeli érzést a városi környezetbe. Zöldtetők csak lapostetőkön alakíthatók ki, amelyek lehetőleg kis dőlésszöggel rendelkeznek, ezek kivitelezésére külön iparág épült.

A többszörösen újraszigetelt tetők rejtett veszélyei

Sajnos sokan csak a látszatmegoldásokat választják, ha sérült lapostetőről van szó, viszont a beázást nem csak egy lyukas bitumenlemez okozhatja, hanem számos más ok is állhat a háttérben. Előfordulhat, hogy maga a szigetelőréteg lett nem kellő odafigyeléssel elkészítve, vagy időközben ment tönkre. A beszivárgott víz sokáig a rétegek között maradhat, több méterre is eljutva a beázás helyétől akár a falakat is eláztathatja. Tapasztalat alapján legtöbbször nem ott jut be a víz, ahol már a nyomai látszódnak, ezért ha bekövetkezett a baj, azt teljeskörű felméréssel és teljes javítással lenne szükséges orvosolni. Régi, elöregedett tetőknél pedig mihamarabb megkezdeni a felújítást, mert a megelőzés a legjobb módszer a problémák elkerülése érdekében. 

Lapostető kivitelezésnél elengedhetetlen a jó szakember és a minőségi alapanyagok. Válassza csapatunkat, ha megbízható munkát szeretne!

Kapcsolat

Kérjük töltse ki az összes kötelező mezőt!

Utólagos vízszigetelés anyagainak jellemzői


pvc vízszigetelés utólag

A vízszigetelő anyagok lényege az épületeket különböző irányból és forrásból érő nedvesség elleni védekezés kiépítése. Alulról főként talajnedvesség éri az alapzatot, oldalról és felülről csapadék áztathatja és gyengítheti a szerkezetet, belülről pedig főként páralecsapódás formájában jelentkezik a vizesedés. A vízszigetelés utólag történő kiépítésének feladata, hogy megszüntessék ezeket a szivárgásokat, hogy semmilyen irányból ne érje nedvesség a belső szerkezetet és vakolatot. Ennek egyik módja lemezszigetelés, aminek kiváló példája a bitumenes megoldás, de ide tartoznak a gumi- és műanyaglemezek is. Mázas szigetelés esetén szintén a bitumen emelkedik ki a szigetelőanyagok közül, hiszen az építőiparban alkalmazott vízszigetelő anyagok bitumen alapúak. Ezek rögzítése is többféle módon valósulhat meg, például hegesztéssel vagy forrasztással, illetve ragasztással.

A bitumen számos olyan előnyös tulajdonsággal bír, ami nem csak alkalmassá, de az egyik legközkedveltebb anyaggá teszi utólagos vízszigetelés kivitelezése során is. Több fajtája létezik alapvetően, amelyet aztán a lepárlással nyert bitumen oxidálásával tudnak feljavítani, így keletkezik a modifikált bitumen, ami lassabban öregszik. Szobahőmérsékleten jó az ellenállóképessége nem csak a vízzel, de különböző folyadékokkal szemben is. Melegítés hatására fokozatosan lágyuló anyag, cseppfolyós állapotig hevíthető, így a legkisebb repedésekbe és lyukakba is eljut, majd pedig lassan visszaszilárdulva már kész is a vízszigetelés alapja.

A lágy, lemezes PVC vízszigetelés szintén egy korszerű megoldás, ami segít megvédeni a tetőt a környezeti hatások okozta beázásoktól, strapabíró és időtálló tulajdonságai mellett. Mint minden esetben, itt is elengedhetetlen a lemezek pontos rögzítése és megfelelő illeszkedése a szükséges átfedésekkel. A vízszigetelés utólag történő kiépítésekor ügyelni kell arra, hogy az összes természeti elemmel szemben ellenálló legyen a felület, ne csak a nem kívánt nedvességet tartsa távol. A PVC vízszigetelés lemezeinek forrólevegős hegesztésének köszönhetően azok tartósan illeszkednek egymáshoz, sem a heves esőzések, erős szél, vagy tűző napsütés nem károsítja.

előzze mega bajt pvc lapostető vízszigetelés segítségével
Nem érdemes megvárni egy esetleges beázást

Vízszigetelés a felújítások során


Ha már renoválásra kerül sor, nem szabad megfeledkezni az utólagos vízszigetelés kiépítéséről sem, hiszen rengeteg problémát megelőzhetünk általa. A vízszigetelés utólag való kialakításánál figyelmet kell fordítani a tetőzet megtisztítására és a szennyeződések eltávolítására. A tető eredeti építőelemeinek és rétegrendjének figyelembevételével ki lehet cserélni bizonyos lemezeket strapabíróbb anyagokra, valamint az egész rendszert tökéletesen lezárni. A rétegben történő felújításnál nem csak a pontos illesztésekre van szükség, hanem a megfelelő vízzáróság visszaállítására. Emellett a környező építőelemek minőségét is fontos ellenőrizni, például a lemálló vakolatot mindenképpen le kell szedni és a vízszigetelés felrakását megelőzően újravakolni.

Ezután következhet a megtervezett munka, el kell helyezni a szigetelőlemezeket, majd lángolvasztással rögzíteni őket nagyjából 10 cm-es átfedésekkel. Érdemes a jelenlévő fémszerkezeteket kiváltani az arra tervezett modifikált bitumenlemezekkel. Nem szabad megfeledkezni a párazáró rétegek alkalmazásáról sem, amelyet a hőszigetelő anyag alá fektetve kell beépíteni, valamint igény szerint páraszellőző réteg is kerülhet felülre. A rögzítéshez többféle módszer is alkalmas, köztük a ragasztás és a dübelezés, de lapostetők esetén a kavicsréteggel való leterhelés is gyakori. A vízszigetelő réteget fel kell vezetni a függőleges felületekre is a tökéletes vízzárás érdekében, amelyet bitumennel lehet jól tömíteni. Ajánlott még az összefolyókat a szigeteléssel kompatibilis megoldásokra cserélni, például műanyagra. Érdemes vízszigetelésbe fektetni, hiszen számos beázási problémától óvhatja meg a lakást, illetve jelentősen javítja a hőszigetelő rétegek hatékonyságát.

Süti kezelés beállítása
Mi és partnereink az Ön engedélyét kérjük arra, hogy cookie-kat tároljunk eszközén személyre szabott hirdetések és tartalom nyújtásához, hirdetés- és tartalomméréshez valamint nézettségi adatok gyűjtéséhez.
Süti kezelés beállítása