Egy-egy nagy gondossággal kialakított terasz, erkély igazán impozáns látványt nyújthat. Remek építészeti megoldásokkal találkozhatunk akár csak az utcán sétálva, hiszen a teraszok mindig is nagy népszerűségnek örvendtek. Azonban a modern architektúrában rejlő lehetőségek, illetve az új esztétikai elvárások több újításnak engednek teret, így lényegében csak az építtetőn, tulajdonoson múlik, hogy mit szeretne megvalósítani.

Az esztétikus, szépen megépített teraszok, erkélyek igazi fénypontjai a családi házaknak, de akár a társasházak, panellakások hangulatát is hihetetlenül fel tudják dobni, számos lehetőséget kínálnak a szabadidő kellemes eltöltésére. Persze ez nagyobb léptékben is igaz, hiszen a komfortos munkakörülmények érdekében egyre több irodaházban, üzemben, egyéb gazdasági létesítményekben találkozhatunk teraszokkal, balkonokkal a szünetek eltöltésére.
A különleges megjelenés azonban koránt sem minden, hiszen garantáltan nem lesz hosszú életű egyetlen egy szemet gyönyörködtető terasz sem, ha a terasz szigetelése rosszul kivitelezett, sérült, vagy hiányzik.
A nyitott terasz szigetelése kifejezetten fontos és elengedhetetlen akár új, akár felújításra szoruló épületről beszélünk. Napjainkban az erkély utólagos vízszigetelése akár már bontás nélkül is megoldható, így érdemes minél előbb szakemberekhez fordulni, ha azt tapasztalja, hogy a terasz burkolatán repedések, törések jelennek meg, netán a környező falak penészedni kezdenek. Annál is inkább, mert ezek a külső terek hatványozottan ki vannak téve az időjárás szélsőségeinek, csapadéknak, hőnek, fagynak, szélnek egyaránt, szóval még nagyobb szükség van az erkély szigetelés utólag történő megvalósítására.
Ahogy arról már szót ejtettünk, a teraszok, erkélyek burkolatai folyamatosan ki vannak téve az időjárás viszontagságainak, így nem is kérdés, hogy szükség van-e a terasz vízszigetelés kialakítására. Nyáron a hőség, télen a fagyok, illetve egész évben a csapadék káros hatásai érik a burkolatot, valamint azok fugáit. A hőingadozás miatt könnyen megrepednek a fugák, s ezeken keresztül beszivárog a víz, megtelnek a burkolat alatti hézagok. Ez télen megfagy, a jég pedig felnyomja a burkolatot, ha a terasz vízszigetelése nem kielégítő.
Az erkély vízszigetelés minőségén túl lényeges szempont továbbá a megfelelő lejtés, hiszen ha ez megvan, a beszivárgó víz nagy része lassan kifolyik, más esetben azonban megáll, ezzel pedig óriási károkat okozva a burkolatban, vagy a környező falakban.
A pangó víz minden rendszer ellensége. Már a tervezésnél biztosítjuk a legalább 1,5-2% esést az összefolyó felé, a vízorras peremeket, valamint a könnyen tisztítható lefolyókat. A rossz esés javítható aljzatkiegyenlítővel vagy lejtésbetonnal, így a víz nem áll meg a felületen.
A terasztetők esetében mindez fokozottan igaz, ugyanis ezeken a zord időjárási viszonyok, a kopás és a légköri változások mély repedéseket okozhatnak. Márpedig, ha a nyitott terasz szigetelése hiányzik, vagy rosszul van megépítve, akkor valószínűleg a víz átszivárog a falak és a tető közötti hézagokon, és a nedvesség tönkreteszi a belső és külső falakat, de akár a bútorokat is. A penészgomba szaporodása az ilyen nedves helyeken pedig komoly egészségkárosodást okozhat. Nem szabad tehát az erkély szigetelés megfelelő kiépítését félvállról venni.
Az erkélyek szigetelése során persze nem csak vízszigetelésre kell nagy hangsúlyt fektetni, a hőszigetelés legalább ugyanolyan fontos. Gyakori hiba a saját kezűleg végzett erkély szigetelés során, hogy a teraszok vízszigetelése javára kevesebb figyelmet fordítanak a hőszigetelésre, vagy épp fordítva. Ez azonban rövid távon sérülésekhez, hőhidakhoz, esztétikai problémákhoz vezethet. A jól megtervezett erkély vízszigetelés sok időt és pénzt takarít meg, általában a javítások és karbantartások során.
A beázások zöme a részleteknél kezdődik. A célzott csomóponti megoldások - sarokszalag, áttörésgallér, előprofilozás - sokkal többet számítanak, mint egy vastagabb bevonat.
Az alacsony küszöb és a nagy forgalom komoly kockázat. A terasz szigetelése során kialakított küszöbprofil alatti átvezetéseket, a felhajtások magasságát és a vízorrat úgy kell méretezni, hogy a csapadék ne juthasson az ajtószerkezethez. A sarokmegerősítés és a rugalmas tömítések tartós zárást adnak.
A korlátlábak körül pontszerű terhelés és dilatáció lép fel. Itt kettős tömítést, korrózióvédelmet és rugalmas ragasztást alkalmazunk a tetőterasz szigetelés során. A csavarok és hüvelyek szivárgását áttörésgallérral zárjuk, a felületet mechanikai sérüléstől védi a fedőréteg.
Felújításkor állapotfelméréssel döntjük el, hogy bevonati rendszerrel megoldható-e a terasz szigetelés utólag, vagy szükséges a burkolat és az aljzat részleges bontása. Gondoskodunk a páratechnikai biztonságról is a tetőterasz szigetelés telepítése során, hogy a rétegek között ne alakuljon ki gőznyomás.
A terasz vízszigetelés árak függhetnek attól, mekkora az adott erkély, mennyire kell mélyre ásni a probléma megoldásához, nem lehet tudni, hogy zárt vagy nyitott terasz szigetelése éppen a cél. A terasz vízszigetelés árat a felület nagysága, az aljzat állapota, a szükséges bontás, a csomópontok száma és a választott anyagrendszer is nagyban befolyásolja. Tételes ajánlatot adunk - külön soron szerepel a lejtésjavítás, az anyag, a munka, az állványozás és a logisztika. A teljes élettartam-költség megközelítéssel a valóban megtérülő megoldást kínáljuk az teraszok vízszigetelése során.
Természetesen minél kevesebb és egyszerű a terasz utólagos vízszigetelése, annál kevesebb lesz a számla is.

Referencialistánkon több nagyváros jellegzetes épületegyütteseit is megtalálhatja
Az új családi házak, társasházak, panelok, lakóparkok építése során a kivitelezők óriási hangsúlyt fektetnek a megfelelő hő-, és vízszigetelésre minden területen, így a zárt, vagy nyitott terasz szigetelése sem kivétel. A modern technológiának köszönhetően pedig a terasz utólagos vízszigetelése is megoldható, bizonyos esetekben akár már bontás nélkül is, így bárki felújíthatja megrongálódott erkélyét.
Felújításokhoz válassza ki a legmegfelelőbb vízszigetelési megoldást, ebben a szakemberek segítségét célszerű kérni, hogy a terasz vízszigetelése a lehető legjobb legyen. A balkon adottságai alapján több tényező mérlegelésével választhatja ki a legjobb megoldást. Ha a padló tökéletes állapotban van, elegendő lehet a padlóburkolat közvetlen vízszigetelése. Amennyiben csempe burkolat van és szerepelnek rajta, például repedések vagy lyukak, célszerű ezeket eltávolítani, és az alatta lévő réteget, azaz az aljzatot vízszigetelni. Ha az aljzat állapota sem megfelelő, akkor a megoldás az aljzat alatti réteg vízszigetelése, ezzel megelőzve az esetleges jövőbeni beszivárgást.

Az erkély szigetelés problémakörére kínál gyors, magas színvonalú és precíz megoldásokat az SPC-ISOLATE Hungary Kft., mely Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő vállalkozása hő-, és vízszigetelés terén. Munkatársaink hatalmas szaktudás, és sokrétű tapasztalat birtokában segítenek megvalósítani megbízóink álmait, egyéni kívánságait. Ügyfélközpontú vállalkozásként folyamatosan törekszünk arra, hogy újabb és újabb lehetőségeket kínáljunk partereinknek, lépést tartva a technológiai, építészeti újításokkal, így a terasz vízszigetelés terén is. Hatalmas kapacitásainknak köszönhetően országszerte vállalunk megbízatásokat beleértve a kisebb méretű munkákat és az egészen hatalmas beruházásokat is. Fő profilunk a járható és nem járható lapostetők, terasztetők hő- és csapadékvíz elleni szigetelése, de többféle szolgáltatást is biztosítunk ügyfeleinknek, mint a terasz szigetelés utólag, de ezekről részletesebben is tájékozódhat weboldalunkon.
Amennyiben profi szakemberekre bízza otthona, üzeme, vagy bármilyen gazdasági épülete teljes víz-, és hőszigetelését, akkor hosszú évekig, évtizedekig garantáltan nem kell foglalkoznia a javítással, nem lesz szükséges a terasz szigetelés utólag. Ezt szem előtt tartva fontos, hogy olyan professzionális vízszigetelő megoldásokat és termékeket válasszon, amelyek magas minőséget biztosítanak így évtizedekig kitart a terasz vízszigetelés. Az SPC-ISOLATE Hungary Kft-nél a körülménykehez és az ügyfelek igényeihez mérten mindig a lehető legszínvonalasabb alapanyagokkal dolgozunk, illetve olyan eljárásokat alkalmazunk, melyek segítségével biztosítjuk ügyfeleink elégedettségét a végeredményt látván. Számunkra a minőség terén nincs kompromisszum, válassza szolgáltatásainkat erkély vízszigetelés céljából is!
Országszerte vállaljuk a kisebb-, nagyobb beruházások, építkezések során a járható és nem járható lapostetők hő- és csapadékvíz elleni szigetelését, talajjal érintkező épületrészek hő- és víz elleni szigetelését (mélygarázs, pince, aljzat), és persze a terasz vízszigetelése sem maradhat ki a sorból, legyen az tetőterasz, zárt, vagy nyitott terasz szigetelése. Lakóépületek, üzemek, irodaházak, iskolák, egyéb jellegű épületek víz-, és hőszigetelésének felújításában is segítséget nyújtunk, egy-egy tető, vagy terasz szigetelés utólag sem jelent problémát.
Ha kérdése van szolgáltatásaink kapcsán, részletesebb tájékoztatásra vágyik, vagy szeretné igénybe venni munkánkat, akkor ne késlekedjen felvenni velünk a kapcsolatot, kollégáink készségesen állnak rendelkezésére.
Kapcsolat
A megfelelően kialakított terasz szigetelés létfontosságú dolognak számít a világban. Számtalan balesetről hallottunk már, és jó lenne a lehető legtöbb be nem következett erkélyi tragédiának esélyt nem adni. A penész igen zavaró dolog tud lenni, és sajnos legtöbbször nem a felszíni víz okozza. A régi terasz szigetelés részei felmállhatnak és a víz beszivároghat közéjük. A burkolatban sokkal nehezebben fog a befolyt víz kiszáradni, ha a megfelelő vízszigetelés teraszra nem történt meg előre, és ez további károkat okozhat. Ne hagyjuk, hogy erkélyünk ilyen apró dolog miatt esetleg leszakadjon. Legyen a biztonság az első, válassza a jó minőségű erkély vízszigetelés adta lehetőségeket, a terasz szigetelés utólag egy nagyon modern eljárás, és fontos dolognak számít már a mindennapokban.
A nedves felületeken a csúszásmentesség elsődleges, mert esőben, dérben vagy takarítás után a megcsúszás kockázata számottevően nő. Ennek megfelelően a terasz vízszigetelés során olyan felületképzést és fugastruktúrát alkalmazunk, amely nedves állapotban is biztos tapadást nyújt, és nem veszít a tartósságából a mindennapi igénybevétel mellett. A peremképzéseknél vízorrat, valamint lépcsőél-profilt építünk be, hogy a víz gyorsan lefusson és a járófelület élei ne ázzanak alá. A tetőterasz szigetelés kialakításakor a burkolat textúráját, szemcseméretét és a fugák szélességét úgy választjuk, hogy kényelmes járás mellett is megfelelő legyen a súrlódási együttható. Közösségi és családi használatnál külön figyelünk a gyermek- és idősbiztonságra, valamint a téli síkosságmentesítés kompatibilitására. A rendszeres, szezonális átvizsgálás – lefolyók tisztítása, csatlakozások ellenőrzése, felületek frissítése – gyors és költséghatékony, és jelentősen meghosszabbítja a szerkezet élettartamát.
Hallott már terasz szigetelés bontás nélkül történő kivitelezéséről?
Ne szedesse szét az egész erkélyburkolatot egy elavult terasz szigetelés miatt! A forradalmian új terasz vízszigetelés hosszú évekig helytáll, és a munka befejeztével már el is felejti az előtte történt problémákat. A terasz szigetelés olyan formában is megoldható, ahol nincs szükség megbontani a falat/padlót. Terasz vízszigetelés során a padlóba apró lyukakat fúrnak, majd injekcióval befecskendezik a kívánt anyagot, a szigetelőanyag szétterül a lyukakban, és a benne lévő felesleges vizet segít eltüntetni onnan. Így a terasz szigetelés nagyrésze már meg is történt.

Egy megfelelően szigetelt erkély meghittséget ad, ahová bármikor szívesen kiülhetünk pihenni
A tetőn lévő terasz szigetelése egy rendkívül hasonló dolog, a járható lapostető szigeteléshez képest. A terasz vízszigetelése hasonlóan kivitelezhető, ezt az eljárást szintén meg lehet csinálni az injektálásos módszerrel. Egy nyitott terasz szigetelése egyszerűen véghezvihető, nem igényel hosszú munkafolyamatot. A vízszigetelés teraszra történő kivitelezése során is egy rendkívül biztonságos és gyors eljárás.
A terasz vízszigetelése során nagyon fontos, hogy az anyag, ami a burkolatba került, az szinte minden környezeti változásnak ellent tudjon állni. A nyitott terasz szigetelése talán még jobban ki van téve az esőnek és társainak, de a panel erkély szigetelés is ugyanúgy helytáll a mindennapok során, tekintve, hogy ugyanolyan anyagból készült. Az erkély szigetelés egyszerűen alkalmazható. A terasz szigetelés folytonos réteget alkotva kizárja a szivárgás lehetőségét. Tökéletes vízállóságot biztosít a vízszigetelés teraszra.
Kültérre fagyálló, csúszásmentes lapok, rugalmas ragasztók és fugák valók. Nagyméretű lapoknál dilatációs hálót és pedesztálos fektetést is alkalmazhatunk, ami tehermentesíti a vízzáró réteget és könnyíti a szervizelést. A páraút biztosítása elengedhetetlen a tetőterasz szigetelés során, hogy gőznyomás ne képezzen hólyagokat.
A terasz szigetelés bontás nélkül már 2 mm vastagon is hatékonyan működik. A nyitott terasz szigetelése a -100 Celsius fokot is kibírja, nem fog szétfagyni. Az erkély szigetelés olyan anyagból készült, hogy ezt nem kell karbantartani, egyszeri folyamat. Páraáteresztő képességgel rendelkezik a terasz utólagos vízszigetelése. Teljes felületi tapadással bír a terasz vízszigetelés anyaga, így nem szükséges külön terhelés magas épületekre sem. Az erkély vízszigetelés összetétele során figyeltünk arra is, hogy UV biztos legyen, ne menjen tönkre erős napsütés során sem. Zöld tető esetén is alkalmazható a terasz szigetelés utólag. Olyan megfelelően záró bevonattal rendelkezik, hogy egy forgalmasabb helyen is járható legyen a mindennapi élet során. A terasz szigetelés bontás nélkül ellenáll a tisztítószereknek, olajoknak, vegyszereknek is.
